Íme egy 8 éves, autista kislány levele.

Szia! Cinti vagyok, budapesti, nyolc éves autizmussal élõ kislány. Jelenleg a gyöngyösi autista gyermekotthon lakója vagyok. Lenyûgöznek a tárgyak, amik körülvesznek engem. Lenyûgöznek, hiszen õket könnyebb megértenem, mint az embereket. Érdekes számomra, hogy csak én vagyok az egyedüli kislány a gyermekotthonban. Boldog vagyok, jó nekem a világomban - olyan egyszerû itt minden. Olyan egyszerû az élet. De csak úgy, ahogy Én szeretném.
Ma, a terapeutám figyelmeztetett, hogy hamarosan eljön a karácsony. Szeretem az ünnepet. Olyankor, mindig együtt ül a család az asztalnál - az asztalon gyertya ég. Ünnep a földön, ünnep az égben, és ünnep a szívekben. És azt is mondta a terapeutám, hogy én is fontos tagja vagyok a családomnak, és ez nekem nagyon jól esett. Szeretnék fontos lenni, szeretnék mindent megtanulni. Csak hát - sokszor úgy érzem, nem enged, nem enged kitörni engem; nem engedi, hogy felszínre törjön belõlem, a nagy mélységbõl a tiszta víz, a tisztító víz, ami rendkívül tiszta. Olyan tiszta, mint az én világom. Olyan áttetszõ és tükrös, mint az óceán mélye. Ott mélyen, legbelül, a lelkembõl szokott szólni egy dal. Ez a dal mindig akkor szól, amikor boldog vagyok. Olyankor, a legszebben szól ez a dal. És ez a dallam állandóan a fülemben van. Hogyha szeretetet kapok a felnõttektõl, a dal erõsödni kezd a fülemben, és ilyenkor be kell fogni, és örülök, és boldog vagyok és repkedek örömömben, mert szól a dal. Szól a dal! Sokszor nem szól a dal a lelkemben. Sokszor nem szól a dal a lelkemben! Olyankor magam vagyok, és nem fogom be a fülem. Olyankor szeretném, de nem kapok olyankor szeretetet. De ha megint szól a dal, akkor megint boldog vagyok, és egyszerûen olyan hangosan szól a fülemben a dal, hogy befogom a fülem. És boldog vagyok, hogy csak nekem szól a dal. Csak enyém az a dal. És hogy mirõl szól ez a dal, mirõl szól a szövege? Arról, hogy egy különleges fényû ékkõ vagyok, és csak a szeretetedtõl ragyogok. Hogyha a szereteted fénye odébb áll, az én ékkövem fénye is grafit szürkére vált. És hogyha a szereteted ismét melléd áll, az ékkövem fénye rögtön fényesre vált. Kérlek benneteket, hogy még, és még, és még több ragyogó ékkövet akarok a lelkemben! Mely egyre fényesebb és fényesebb lesz a dal által és a szeretet által. Nagyon szeretném, ha szép karácsonyotok lenne. Nagyon szeretném, mert mindannyitokat nagyon szeretem, mert sokszor úgy érzem, hogy ti vagytok a családom - a jelenlegi családom, itt Gyöngyösön. Apa nagyon sokat dolgozik, de azért havonta eljön értem. S olyankor elvisz a kocsiján Budapestre, a Fehérvári utcába. Szeretem azt az utcát. Ott van benne egy benzinkút, meg nagyon-nagyon sok autó szokott arra járni, meg nagyon sok ember. Szeretem a virágokat. Szeretem õket, mert olyan egyszerûek mint én, s olyan könnyû érteni az egyszerû dogokat. Az emberek bonyolultak. Sokszor nem értem õket, hogy miért ilyen bonyolultak. Miért nem tudnak olyan tiszták lenni és olyan õszinték mint én? Miért nem szól az õ lelkükben is mindig a dal? A dal, az ékkõrõl, a dal, a különleges fényû ékkõrõl. Amit ne színesen képzeljetek el, hanem átlátszó az az ékkõ, és ezüstös, fényes - olyan szép. De ezt csak én látom. Ezt csak én látom. Ezt csak én látom.
Nagyon szeretek mindent, amit a szeretet vezérel. Nagyon szeretek mindent, ami szívbõl jön és szívbõl szól felém. Néha, fájnak a szavak. Néha fájnak a tettek, néha fáj, hogyha elvesznek tõlem egy tárgyat. Elveszik tõlem, elveszik a kezembõl azt az egyetlen egy dolgot, amit igazán meg tudok érteni, mert ez nem bonyolult nekem, egy tárgy mindig érthetõ, mert odateszem, ahová én szeretném. És sajnos engem mindig odatesznek, ahová szeretnének, ahová a felnõttek szeretnének engem tenni.
Olyan szépet szoktam álmodni. Egy, rózsaszín világról. Egy rózsaszín világról, ahol semmi más nincs, csak nagyon kellemes víz, és a nagyon kellemes víz közepén egy csónak himbálózik, és a csónakban én vagyok. Az egyik kezem beleér a vízbe. A hajam beleér a vízbe. Sokszor ez a víz a nyakamig ér. Mintha az anyukám hasában lennék. Sokszor elgondolkodom rajta, hogy miért is kellett nekem onnan kijönni? Hiszen nekem ott olyan jó volt, ott olyan egyszerû és érthetõ volt minden. Olyan kerek és egész, mint a Nap, magától értetõdõ volt minden. Nem volt semmi megbonyolítva, nem volt semmi az emberek képmutatására lefordítva, csak egyszerûen ha van, az van. Szeretem a társaimat, s a felnõtteket, akik élni segítenek nekem, akik segítenek megtalálni a lelkemben az ékkövet és a lelkemben a dalt, ami sokszor erõsen szól a fülemben. S olyankor nagyon boldog vagyok.
Nagyon szeretek enni, sokszor falánk is vagyok. De hát ezt nézzétek el nekem. Nagyon szeretnék jó lenni. Nagyon szeretném, ha mindig szeretnétek engem, s én igyekszem mindig jónak lenni.
Egyszer egy mesében ébredtem fel és a mesében én voltam a királylány. Mindenkit odapakoltam, ahová akartam. Ugyanis az én birodalmamban csak tárgyak voltak és ott én voltam a királynõ. Ez a birodalom egy sakktábla formájú volt. Mindenkit odatettem, ahová én szerettem volna. Nagyon könnyû volt így élni, nagyon jó volt így élni. Kérlek Benneteket, mindig gondoljatok úgy rám, mint aki csak a tárgyak bûvöletében képes élni. Mindig gondoljatok rám úgy, mint arra a lányra, akinek a lelkében a szeretet hatására mindig megcsendül egy dallam, mindig visszaköszön egy dal. Az a dal, ami ékkövet ad nekem, ragyog bennem az ékkõ, és ragyog bennem a szeretet. Olyankor, amikor leghangosabb a lelkemben, tudom, hogy olyankor a leghatalmasabb a szeretet a Ti szívetekben. Nagyon szeretlek Benneteket! Boldog karácsonyt mindannyiitoknak! És ne feledjétek a dalt, az ékkõrõl, a lelkemben.
Sziasztok