A HOMEOPÁTIA KÜLÖNLEGES, TERMÉSZETES GYÓGYMÓD

A homeopátia ma is követett, több mint 200 éve létező, sok támadást megélt, esetenként félreértett, de sokak által mégis kedvelt és elismert orvosi irányzat, amelynek alapítása Samuel Hahnemann nevéhez fűződik. Legfőbb alapelve az úgynevezett hasonlósági törvény, amelynek értelmében a hasonlók hasonlókkal gyógyíttatnak (similia similibus curantur). A beteg azt a gyógyszeranyagot kapja homeopátiás hígításban, ami hígítatlanul adva az egészséges emberben kiváltja a beteg panaszaihoz hasonló tüneteket. Hahnemann sosem állította azt, hogy a hasonlósági elv kizárólag az ő gondolkodásmódjának eredménye, mindig utalt a nagy orvoselődökre, Hippokratészre és Paracelsusra, akiknél a homeopátiás gyógyítás egy-egy jellegzetessége már megjelent. Hahnemann vitathatatlan érdeme, hogy az elődök felismerését felelevenítette, módszertanilag átdolgozta és a gyakorlatba átültette.

Első pillanatban a homeopátiás terápia természettudományos szempontból talán képtelennek látszik. Aki azonban jól ismeri a gyógymód alapfogalmait, elsajátította jellegzetes gondolatmenetét, megérti, hogy ily módon célzottan aktiválhatók a szervezet saját védekező erői a betegségekkel szemben. A szervezet különböző védekező funkciói nélkül a gyógyulás nem is volna lehetséges és ezt az úgynevezett hagyományos orvosi iskola képviselői is elfogadják. A homeopátia olyan egyénre szabott gyógymód, amely a beteg ember egészét-testi és lelki tüneteit- egyaránt figyelembe veszi a gyógyszer kiválasztásánál. A gyógymód képviselői természetesen soha nem akarják módszerükkel a klasszikus orvostudományt feleslegessé tenni és támadni, hiszen vannak olyan betegségek és állapotok, amelyekben a szervezet saját védekező erőire nem lehet számítani, tehát homeopátiás szereket nem lehet sikerrel alkalmazni. Ezért az úgynevezett hagyományos orvoslás és a homeopátia nem egymás riválisai, hanem a beteg ember javát szolgáló, a betegségekben enyhülést és gyógyulást hozó, egymást kiegészítő gyógymódok.

Samuel Hahnemann ORGANON című művének első és második paragrafusa szerint: "Az orvos legfőbb és egyedüli elhivatottsága a betegek egészségessé tétele, amit gyógyításnak neveznek".

A gyógyítás legmagasabb eszménye az egészség gyors, kíméletes, tartós helyreállítása, illetve a betegség teljes mértékű elhárítása és megszűntetése a legrövidebb, legbiztosabb és legártalmatlanabb módon, könnyen érthető elvek alapján."

Komplementer medicina, nem konvencionális gyógymód kifejezések mind-mind a hagyományos gyógyító eljárásoktól eltérő gyógyító tevékenységet jelölik. A kérdés az, hogy miért fordul egyre több ember a természetes gyógymódok felé. Egyértelműen megállapítható, hogy azért, mert csalódtak vagy elégedetlenek a hagyományos orvoslással. Bizonyos természetgyógyászati módszerek befogadása az egészségügybe egyben azt is jelenti, hogy végre kontrollált keretek közé kerülnek azok a tevékenységek, amelyeket a tiltás miatt korábban hosszú ideig ellenőrizetlenül, felelősségvállalás nélkül, a beteget veszélyeztetve végeztek.

TÖRTÉNELMI ÁTTEKINTÉS

Hahnemann 1790-ben önkísérletet végzett a kínafakéreggel, amely az első, tudományos értelemben vett gyógyszervizsgálatnak tekinthető. Eredményeit 1796-ban jelentette meg és az orvostudomány történészei szerint ez az év a homeopátia születési éve. A kísérlet alapjául az a tény szolgált, hogy a kínafakérget rendszeresen használták abban az időben a váltóláz, a malária kezelésére. A gyógyhatást többen a kéreg "gyomorerősítő" hatásával magyarázták. Hahnemann a kínakérget nagy mennyiségben, naponta többször bevette és azt tapasztalta, hogy olyan tünetek jelentek meg nála, amelyek a maláriára jellemzők, és amelyeknek megszüntetésére éppen a kérget használták. Ezt követően számos anyagot vizsgált és egyre több gyógyszerképet és ezeknek megfelelő betegségképet ismert fel, írt le. A már említett hasonlósági elven kívül további következtetésre is jutott, mégpedig arra, hogy az anyagok egy különleges készítési eljárás, az úgynevezett dinamizálás, potenciálás révén hatásukban megváltoznak. Ez vezetett egy sajátos gyógyszertan megteremtéséhez.

A homeopátiás gyógymód, amelyről Hahnemann élete során számos könyvet írt nagy feltunést keltett és az elmúlt több, mint kétszáz év alatt a világ számos országában az egészségügyi ellátás részévé vált. A homeopátia fejlődése talán Németországban volt a legtöretlenebb. Ausztriában az 1848-as forradalom utáni időszak megtorpanást hozott és az úgynevezett második bécsi iskola képviselőinek hatására a Hahnemann-féle gyógymód egyre jobban visszaszorult. Csak az 1938-at követő évek tették lehetővé, hogy megtörjön a merev szakmai elit uralma és az előretörő fiatal orvosgeneráció újra megismerkedhessen a homeopátia szellemiségével.

A XIX. században Magyarországon a homeopátia főbb elveit Bakody Tivadar munkáiban találjuk meg. A hasonszenvi gyógymód képviselője volt még: Almássi Balogh Pál, Bakody József, Kovács Pál (aki szépirodalommal is foglalkozott), Hausmann Ferenc, Moskovicz Mór, Argenti Döme. A budapesti egyetemen a homeopátiának 1871-ben két tanszéket is felállítottak az országgyülés határozata alapján, de az orvosi fakultás ellenére. A tanszékre Hausmann Ferencet és Bakody Tivadart nevezték ki. Hausmann halálakor tanszékét nem töltötték be; a másik tanszék még egy ideig fennállt. A homeopata orvosoknak Budapesten egyesületük is volt, amely a "Magyar Hasonszenvi Orvosegylet" nevet viselte. 1865-ban alapították, első elnöke Almássi Balogh Pál volt. Két, jótékony adakozásokból fenntartott kórházzal rendelkezett az egyesület Budapesten, az egyik a Bethesda, a másik az Elisabethinum a Ferencvárosban. A két világháború között a törvény azt is megengedte a "hasonszenvi orvosoknak", hogy gyógyszereiket a betegeknek önmaguk szolgáltassák ki, csupán azok ősanyagait kellett nyilvános gyógyszertárból beszerezniük.

1949-ben a gyógyszeripar államosításának a homeopátia is áldozatásul esett, mert ezután 40 éves tiltás következett. A homeopátia hatósági tiltása Európában tipikusan magyar jelenség volt. Vannak ugyan országok, amelyekben a mai napig nem adnak hivatalos státust ezen gyógymódnak és gyógyszereinek, de alkalmazásukat egyetlen hatóság sem tiltotta meg. A homeopátia mai elterjedésére jellemző, hogy közép-, dél- és nyugat-európai országokban egyaránt alkalmazzák, valamint a tengerentúlon és az ázsiai országokban is. Számos egyetem felvette képzési programjába az orvos-és gyógyszerészkarokon egyaránt.

BEVEZETÉS A HOMEOPÁTIÁBA

Az elmúlt néhány év során Magyarországon igen komoly lépések történtek az alternatív medicina helyzetének és értékének tisztázása érdekében. Az évtizedekig tiltott gyógymódok: a homeopátia, akupunktura, biorezonancia, ajurvédikus orvoslás alkalmazását és más természetgyógyászati diagnosztikus és terápiás módszerek hivatalos létezését és művelőinek szakmai tevékenységét jelenleg jogszabály ismeri el. Bizonyos természetgyógyászati módszerek befogadása az egészségügybe egyben azt is jelenti, hogy végre kontrollált keretek közé kerülnek azok a tevékenységek, amelyeket a tiltás miatt korábban hosszú ideig ellenőrizetlenül, felelősségvállalás nélkül, a beteget veszélyeztetve végeztek.

Természetgyógyászat, komplementer medicina, nem konvencionális gyógymód kifejezések mind-mind a hagyományos gyógyító eljárásoktól eltérő gyógyító tevékenységet jelölik. A kérdés az, hogy miért fordul egyre több ember a természetes gyógymódok felé. Egyértelműen megállapítható, hogy azért, mert csalódtak vagy elégedetlenek a hagyományos orvoslással.

Samuel Hahnemann múlt századi homeopata orvos ORGANON című művének első és második paragrafusa szerint: Az orvos legfőbb és egyedüli elhivatottsága a betegek egészségessé tétele, amit gyógyításnak neveznek.

A gyógyítás legmagasabb eszménye az egészség gyors, kíméletes, tartós helyreállítása, illetve a betegség teljes mértékű elhárítása és megszűntetése a legrövidebb, legbiztosabb és legártalmatlanabb módon, könnyen érthető elvek alapján.

A komplementer medicina és a nyugati hagyományos orvoslás képviselőit egyaránt ezek a gondolatok vezérlik, mégis hatalmas űr tátong és ellentét feszül a konvencionális és komplementer medicina között.

Az 1991-ben újjáalakult Magyar Homeopata Orvosi Egyesületet az a megtiszteltetés érte, hogy megszervezhette a Nemzetközi Homeopátiás Orvosi Liga 55. kongresszusát, amelynek 2000. május 13-a és 17-e között a Magyar Tudományos Akadémia adott otthont. Hasonló rendezvény Magyarországon utoljára a Nemzetközi Homeopátiás Orvosi Liga 10. kongresszusa volt 1935-ben. Ezt követően a több, mint 40 éven át tartó tiltás miatt nem volt lehetőség ilyen rendezvény megtartására.

HOMEOPÁTIÁS GYÓGYSZERVIZSGÁLATOK

A homeopátia szabályozó (regulációs) terápia. Az alkalmazott gyógyszerek által a szervezettel közölt információ hatására a szervezetben meglévő- csak valamilyen okból gátolt- öngyógyító folyamatok működésbe lépnek. A gyógyítás nemcsak a beteg szervre irányul, hanem a testi-lelki egyensúly visszaállítására és egy esetleges újabb betegség megelőzésére.

A homeopátia alapelve szerint a hasonlót a hasonlóval kell gyógyítani, vagyis az a gyógyszer, amelyik meghatározott tüneteket képes egészséges emberben előidézni, az egy betegség során kialakult hasonló állapot gyógyítására is képes. Ez az úgynevezett hasonlósági szabály.

Ahhoz azonban, hogy ezt az elvet a gyakorlatban is alkalmazni tudjuk, meg kell ismernünk azt, hogy a különböző homeopátiás szereknek milyen hatásuk van az egészséges emberi szervezetre. Ezzel jutunk el a homeopátia második alapszabályához, a gyógyszervizsgálathoz.

A homeopátiás szereket nem kutatólaboratóriumokban fejlesztik ki. A gyógyszervizsgálatokban egészséges emberek vesznek részt (tíz-húsz vagy akár több önkéntes személy), akik a vizsgálandó anyagot különböző erősségű, de soha nem veszélyes adagban kapják. Ezek a vizsgálatok általában három hétig tartanak és ez idő alatt lejegyzik a résztvevők összes testi-lelki tünetét és érzetét. Például az úgynevezett fizikális tüneteiket (hasfájás, fejfájás, izületi fájdalmak), az ezekkel összefüggő érzeteik jellegzetességeit, a fájdalmaik jellegét, és azt, hogy mi javít vagy mi ront az állapotukon. Pl. görcsös, tépő, nyomó fájdalom, amely pihenésre, esetleg erős nyomásra vagy éppen mozgásra javul vagy romlik. Emellett fontosak a lelki tünetek, tehát az, hogy milyen kedélyállapotba kerül a vizsgálat során a személy: izgatott, szorongó, aggódó, stb.

Így áll össze a gyógyszerkép valamennyi tünete. A különféle gyógyszerképeket gyógyszertan könyvekben foglalják össze, amelyeket Materia Medica-nak neveznek. A Materia Medicában szereplő pontos leírások tehát segítségünkre vannak abban, hogy egy adott betegség tüneteinek legjobban megfelelő szer képét kiválaszthassuk és a szerrel a beteget meggyógyítsuk.