Egy magyar gyermek kétéves koráig tízféle (szeptembertől tizenegyféle) oltásban részesül – az oltási rend 2006-os korszerűsítése előtt ez még több volt. Az oltásügyben világszerte folyó vitákról magyarul alig lehet olvasni. Míg az illetékes német vagy amerikai hatóság honlapján számba veszik az oltásokkal és esetleges mellékhatásukkal kapcsolatos tényeket és tévhiteket, a magyar ÁNTSZ honlapján csak egy, a rendszerváltás előtti Népszabadság stílusát idéző írást találtunk a magas átoltottságról, amelyet mindenki irigyel tőlünk.

A Magyarországon nem létezőnek tekintett oltásvita áprilisban az amerikai elnökválasztási kampányt is elérte, amikor a republikánus elnökjelölt az egyik oltás feltételezett mellékhatásairól beszélt. Tény, hogy a védőoltások hatására számos, korábban gyermekek sokaságának halálát okozó betegséget sikerült kiszorítani. De az oltásügy gazdasági kérdés is: költség/haszon elméletek azt támasztják alá, hogy egy államnak jobban megéri beoltatnia polgárait, mint a kialakuló betegségeket kezelni. Az orvosok, kormányok, nemzetközi szervezetek (és persze a vakcinagyártók) többsége azt hangsúlyozza: ha vannak is az oltásoknak szövődményeik, ezek elenyészőek ahhoz a bajhoz képest, amit beoltatlan populáció esetén egy-egy súlyosabb járvány okozhat. Az elmaradt védőoltások pedig jelentős kockázatot jelentenek a gyerek egészségére. Az Egészségügyi Világszervezet különösen veszélyesnek tartja a fejlődő országok alacsony átoltottságát.

Az oltásvita nem is ezekben az országokban zajlik; Nyugaton egyre több szülő gondolja úgy, hogy szeretne többet tudni az oltóanyagokról, az oltások hasznáról és mellékhatásairól. Úgy gondolják, joguk van eldönteni, hogy milyen idegenanyag-bevitelt engednek gyermekük testébe. Az oltásszkeptikusok szerint a betegségek egy része nem az oltások, hanem az általános higiénés feltételek javulása és a gazdasági jólét következtében tűnt el. Az orvosok túl kevés információt adnak a szülőknek az oltásokról, és a szövődményeket sem mindig jelentik a hatóságoknak – mert gyakran maguk sem kötik össze a kettőt

.

„Az oltási károsodásoknak van akut és krónikus típusuk: láz, görcsök, figyelemzavar, megfázások, szamárköhögés-szerű tünetek, velőtrázó, éles sikítás, ájulás, alvászavarok, növekedési zavarok, fejlődési és viselkedészavarok, tüdőgyulladás, de akár halál is” – mondta a Magyar Homeopata Orvosi Egyesület meghívására Magyarországon előadást tartó Tinus Smith.

Az oltásszkeptikusok szerint kevés olyan tanulmány van, amely az oltások következményeit hosszú távon (akár évtizedeken át) figyelemmel kíséri, és kevés kutatás hasonlítja össze az oltott és oltatlan populációt. A kritikusok nem általában az oltásokat utasítják el, hanem arról akarnak vitát, hogy milyen pozitív és negatív hatásai vannak az egyes vakcináknak, és mikor érdemes beadni őket. Martin Hirte Védőoltások – pró és kontra című könyvében például nem javasolja a csecsemőknek nagy mennyiségben adott oltásokat: ekkor még éretlen az immun- és idegrendszer, az ekkor kialakuló idült károsodások évekig rejtve maradhatnak. Kevesebb oltást, később, egyéniesítve, korrekt tájékoztatás mellett – a Magyar Homeopata Orvosi Egyesület gyermekorvosai szerint ezzel kerülhetők el az oltási szövődmények.

Európában a volt kommunista országokon kívül kevés helyen kötelezőek a védőoltások. Magyarországon azonban még olyan vakcina is kötelező, amelyet máshol kifejezetten nem ajánlanak. Ilyen a BCG-oltás, amelyet a nyugati országokban tíz-tizenöt éve töröltek az oltási naptárakból; ezt nálunk közvetlenül a szülés után adják be a babáknak. Egy 1979-ben publikált átfogó kutatás eredményei azt mutatták, hogy a tuberkulózis ellen adott oltás a legjobb esetben is csak a betegség két fajtája ellen véd, de nem ad immunitást a felnőttkori tbc-re, a szövődményei viszont súlyosak lehetnek. Magyarországon volt ugyan vita arról, hogy ha tovább csökken a tbc-s eredetű megbetegedések aránya (most évi húsz alatt van), el lehetne törölni – de ez még harminc évvel az idézett tanulmány után sincs napirenden.

Kevesen vitatják, hogy a tetanusz, a diftéria vagy a gyermekbénulás ellen be kell oltatni a gyerekeket – de a korábban hétköznapi gyerekbetegségek (mumpsz, szamárköhögés) elleni oltások ügyében már megosztottabb a nyugati közvélemény. Míg a kormányok azt hangsúlyozzák, hogy ezek súlyos, esetenként halálos kimenetelűek is lehetnek, az ellenvélemény szerint a legbiztosabb védettséget úgy szerzi meg a gyermek, ha átesik ezeken a gyerekeknél ártalmatlan betegségeken. A legvitatottabb oltás a 15 hónaposan beadandó MMR (kanyaró, mumpsz, rubeóla). 1998-ban A. J. Wakefield publikálta kutatását az MMR és az autizmus összefüggéseiről. Mivel a fejlett világban az elmúlt évtizedekben ugrásszerűen megnőtt az autizmusban érintett gyermekek száma, a közvélemény ráugrott az eredményre: Angliában jelentősen visszaesett az ezt az oltást beadató szülők aránya. A New York Times szerint Cherie Blair sem adatta be gyerekének, bár férje kitért a riporterek ez irányú kérdezősködése elől. Wakefield szerzőtársainak többsége pár éve visszavonta állítását; az amerikai betegség-ellenőrzési és -megelőzési központ (CDC) szerint pedig a jelenlegi tudományos eredmények nem támasztják alá, hogy a vakcina autizmust okozna. Az oltásszkeptikusok erre azt mondják: a kutatásokat a vakcinagyártók szponzorálják.

Az MMR oltóanyaga mellett folyamatos kritika érte az oltásokat tartósító adalékanyagokat: az alumíniumot és a higanytartalmú thiomersalt. Az amerikai hivatalos szervek 1979-ben mondták ki először, hogy a kisbabák szervezetét a thiomersal következtében elfogadhatatlan mértékű higanyterhelés éri. Habár a kormányok tagadták, hogy a beoltott gyermekeknél szellemi fejlődési rendellenességek, a beszédkészség késlekedése vagy autizmus fordulna elő, 1999-ben az Amerikai Gyermekgyógyászati Akadémia és az egészségügyi tárca közös nyilatkozatban sürgette a vakcinagyártókat, hogy azonnal vonják ki a thiomersalt az oltóanyagokból.