Gyerekkoromban folyton barkácsoltam, kísérleteztem, tudósok életrajzát olvastam, és arról ábrándoztam, hogy majd egykor én is nagy tudós leszek. Így visszatekintve, ami igazán megragadott a tudományban az az olthatatlan kíváncsiság, a felfedezés izgalma, a szívós igazságkeresés, a hősiesség, hogy inkább a máglya, mint a tanok visszavonása. Sokáig tépelődtem pl., vajon szabad volt-e Galileinek visszavonni tanait. Úgy nőttem fel, hogy a tudósokat egyfajta Grál lovagoknak tartottam, akiket csak az igazság érdekel, s mint a Curie házaspár, nem törődve az anyagiakkal, a karrierrel, csak küzdenek, szenvednek, mert remélik, hogy egyszer majd felfedezhetnek valamit az emberiség javára. De gondolom, nem voltam egyedül, a tiszta tudomány eszméje sok embert megfertőz gyermekkorában, amikor a gyerekek még veleszületetten idealisták.

   Amikor aztán pszichológus lettem, úgy éreztem, na végre becsöppentem a tiszta, önzetlen tudomány világába, lehet habzsolni a tudást.

   Az évek során azonban kezdett kirajzolódni a világnak egy egészen más képe. Egyrészt, hogy a hírnév és a siker utáni sóvárgás független az észbeli képességektől és az erkölcsösségtől. Kutatóvá válni egy sors. Valaki elkezdi, akár naiv illúzióktól hajtva, akár mert az egyetem alatt rájön, hogy nem akar betegekkel foglalkozni. És amikor már nincs visszaút, azzal is szembesül, hogy ő valójában teljesen középszerű, egy eredeti gondolata sincsen. A tudomány tele van fantáziátlan, középszerű emberekkel, ők lesznek a megélhetési tudósok. A tudomány nekik nem eszme, hanem foglalkozás. Amelyben ki kell termelni a napi betevő cikket, rangot, hírnevet. Újabb vizsgálatok jelzik, hogy a kíméletlen hajsza következményeként majd minden megélhetési kutató csalni kezd. Hamisítja az eredményeket, hogy legyen mit publikálnia. Naponta több ezer olyan tudományos publikáció jelenik meg, amelynek az égvilágon semmi haszna nincs, de a tudomány világában ez a felemelkedés útja. A középszerű kutatók világhálózata kiépíti a középszerű tudományos társaságokat, középszerű konferenciákat tartanak, pályázatokat nyernek, kormányokat és cégeket győznek meg kutatásaik fontosságáról. Évről-évre jól hangzó divattémák jelennek meg, amelyre hiénaként vetik rá magukat a sikerre éhezők. Aztán lecseng a dolog, jövőre más lesz a divat. Ez az akadémikus tudomány, amely leginkább kormányoktól, egyetemektől függ.

   De megjelent egy másik tudomány, a privát tudomány, amely rendkívül veszélyes az egész tudományra nézve. Az egyik legveszélyesebb formája a tulajdonosi orvostudomány és gyógyszerkutatás. Itt profitorientált cégek veszik kezükbe a kutatást, a tudományos eredményeket saját tulajdonukként kezelik. Mi ebben a veszélyes? A cégek alkalmazzák a kutatót, és a kutató nem azt kutatja, amit fontosnak gondol, hanem, amit a megbízója gondol fontosnak. A kutató nem azt publikálja, amit a tudomány és az emberiség szempontjából fontosnak gondolna, hanem azt, amit a tulajdonos diktál neki. Mivel a tulajdonos anyagilag igen érdekelt abban, hogy pl. az ő gyógyszere, eljárása sok profitot termeljen, elhallgatja, hogy a gyógyszer hatástalan, sőt, netán életveszélyes, helyette meghamísított vizsgálatokkal azt bizonyítja, hogy a szer hatásos és veszélytelen. Az utóbbi 20 évben kb. 20 gyógyszert vontak vissza halálos mellékhatások miatt. A Vioxx tanulságos példája nem kivétel, hanem gyakorlat. A fejlesztő cég már a kísérleti fázisban tudta, hogy a szer ötszörösére növeli az infarktusveszélyt, mégis forgalomba hozták, és négy éven át piacon tartották. Amerikában ennek következében 150 000 ember kapott infarktust vagy sztrókot. Ebből 50 000 meg is halt. Az amerikai egészségügyi adatokat elemezve arra lehet következtetni, hogy Amerikában a harmadik vezető halálok az orvosi műhiba, a gyógyszer-mellékhatás, a kórházi fertőzés, stb., egyszóval: az orvosi kezelés.

   A "tények és tévhitek" webszájtot azért hoztam létre, mert úgy vélem, tenni kell valamit azért, hogy ne borítson el minket a tudományos szemét, hogy ne hintsenek port az emberek szemébe, ne mérgezzenek százmilliókat olyan gyógyszerekkel, amelyek hatástalanok. Az orvostudomány oly szorosan összefonódott mára a gyógyszeriparral, hogy "bedolgozóként" rengeteg új, valójában nem létező betegséget definiál, hogy legyen mire gyógyszert árulni. A medikalizációnak nevezett jelenség hihetetlen költségeket ró a társadalmakra, az emberekre, milliók élete kerül veszélybe téves hipotézisek és arra alapozott kezelések erőltetése miatt. Népegészségügyi programok, milliárdos gyógyszerüzlet épül a koleszterinhipotézisre, amely alapjaiban téves, valójában egy blöff. Ugyanez a helyzet a depresszióiparral, ahol a pszichiátria a gyógyszeriparral összefogva hihetetlen méretű propagandát fejt ki a tudományosan megfoghatatlan "depresszió betegség" antidepresszánsokkal való kezelésére. De létezik pánikipar, szorongásipar, hiperaktivitás ipar, és a többi. Az orvostudományi kutatások többségét ma már profitorientált cégek szponzorálják, s nekik muszáj, hogy megtérüljön, amit befektettek.

A tudomány és a kutatás ellenőrzése mára kicsúszott a társadalmi ellenőrzés alól. Ezt nem szabad tűrni.