Hűséges olvasóink talán még emlékeznek a végül is sikerrel zárult aláírásgyűjtési akciónkra, amely 3 évvel ezelőtt arra irányult, hogy az állam vállaljon felelősséget a kötelező védőoltások miatt keletkezett esetleges mellékhatásokért/károsodásokért. Akár kártérítést is kaphassanak azok, akiknek gyermeke maradandó károsodást szenved a védőoltás miatt.
Elülni látszottak a hullámok, de most újabb – igaz, még nem kötelező – védőoltás bevezetése borzolja a kedélyeket. Ezúttal azonban nemcsak a kétkedő szülőkét, hanem a gyermekorvosokét is.
Egy általunk megkérdezett gyermekszakorvos vállalta, hogy elmondja az általa ismert tényeket, érthető módon azonban ahhoz nem járult hozzá, hogy a nevét közöljük. Szeretné megtartani a munkáját... Az általa közölt információk természetesen ellenőrizhetők.
Megtévesztő plakát, szakmai állásfoglalás
Forgalomban van egy plakát, amely a pneumococcus elleni védőoltást reklámozza. Ezen egy orvos vizsgál egy gyermeket. A gyermek 2 év felettinek látszik. A plakáton az áll, hogy hörghurut, torokgyulladás ellen is jó a védőoltás. A gyermekorvos véleménye szerint ez egyszerűen nem felel meg a valóságnak, mert a torokgyulladásokban soha nem ez a kórokozó.
Alább részleteket olvashatnak az Infektológiai Szakmai Kollégium (vagyis a fertőzések ügyében leginkább illetékes hazai orvosi testület – a szerk.) ajánlásából. Ne riasszon meg senkit az orvosoknak szóló, ezért szükségszerűen szakmai szöveg, mert megpróbáljuk megmagyarázni, miről is van szó.
„Hivatalos adatgyűjtés jelenleg Magyarországon csak a pneumococcus okozta gennyes meningitiszekről (agyhártyagyulladás – a szerk.) van. Évente átlagosan 70-80 jelentett esetről tudni, melyek közül minden harmadik-negyedik halálos kimenetelű. Az esetek 80%-a 40 évesnél idősebbekben fordul elő...
Sem a pneumococcus pneumoniák (tüdőgyulladások – a szerk.), sem az invazív fertőzések hazai előfordulási gyakoriságára, ill. kimenetelére vonatkozóan nincs a fentieken túl értékelhető epidemiológiai statisztikai adat...
...Tovább bonyolítja a helyzetet a pneumococcus baktérium polysaccharid tokjának eltérő térszerkezetéből adódó, immunológiailag megkülönböztethető 90 pneumococcus szerotípus elterjedése, mely szerotípusok a fertőzések epidemiológiáját is nagyban befolyásolják.
A tünetmentes nasopharyngeális (vagyis orr-garat – a szerk.) pneumocccus hordozás klinikai jelentősége újabban sokat vizsgált, nem teljesen tisztázott kérdés. A hordozás befolyásolására kizárólag a konjugált vakcinák képesek, ám igazoltnak tekinthető az oltottakban a vakcinákban nem szereplő szerotípusok hordozásának megjelenése...”
Magyarán, a szakmai szövegből kihámozva a lényeget: aki oltást kap, abban nagyobb számban jelennek meg az oltóanyag összeállításakor figyelembe nem vett, de létező, egyéb fertőző baktériumok!
Folytassuk az idézetet, érdemes átrágni magunkat rajta:
„A pneumococcus fertőzésre a fogékonyság általános. A védőoltás indikációja szempontjából azonban elsősorban az invazív pneumococcus fertőzésre fokozott kockázatúakat érdemes leginkább figyelembe venni.
Invazív fertőzésre a 2 (számos adat utal arra, hogy az 5) évesnél fiatalabbakban, illetve a 60 (65) évesnél idősebbekben lehet számítani. Minden életkorban fokozott kockázatot jelent a veleszületett vagy szerzett immunhiányos állapot, a szervátültetések, a HIV fertőzés, a sarlósejtes anaemia, illetve más haematológiai megbetegedés (myeloma multiplex), az anatómiai vagy funkcionális léphiány, az anyagcsere betegségek, különösen a cukorbetegség, a légzőszervek és a keringési rendszer, a máj, a vesék krónikus betegségei, a liquorcsorgás, az alkoholbetegség. Egyes újabb, a koponyán belül, durva megnyitással végzett műtéti beavatkozások – pl. az endocochleáris implantáció –, ill. traumák is fokozott kockázatot jelentenek.
Kicsiknél az igen fiatalon kezdett közösségbe járás, időseknél az intézeti ápolási is kockázati tényező. Magas rizikójú egyénnek tekintendő mindenki, aki átvészelt már életében invazív pneumococcus fertőzést még akkor is, ha nem sorolható az említett csoportokba.”
Kérdésünk: vajon hány kicsi gyermekről lehet elmondani, hogy például átesett szervátültetésen, krónikus máj- vagy vesebetegsége van, netán alkoholbeteg?
Mennyire vették figyelembe a döntéshozók a szakmai ajánlást?
Végül még két megállapítás az idézett ajánlásból, amelyek akár helyettesíthetnék az egész útmutatót:
„1. A kockázati csoportba tartozás egyben a pneumococcus vakcináció indikációját is jelenti.
2. Különösen fontos hangsúlyozni a 65 éven felüli populáció vakcinálását, számukra egy oltás életük végéig megfelelő védettséget biztosít.”
Csakhogy a végén csattan az ostor! A szakmai kollégium ajánlása ugyanis ezt mondja:
„A fiatal, rizikó faktorral nem rendelkező populáció vakcinálása nem indokolt.”
Kérdezzük akkor: minek a védőoltás? Kinek szánták?
Vajon mennyire hatékony, ha „...invazív pneumococcus betegségre az USA-ban jóval 90%-ot meghaladó hatékonyságot írtak le, sok európai országban 70% körüli hatékonyságot, más kontinenseken 50% körüli hatékonyságot igazoltak eddig... Az öt éven aluliak otitiseinek (középfülgyulladás – a szerk.) megelőzésében igen eltérő eredmények olvashatók. Általában 6-7, ill. 30% körüli hatékonyságot tapasztaltak a vakcina és a keresztreakciókat adó szerotípusokat illetően, attól függően, hogy a vakcináció hatását az összes, bármilyen kórokozó kiváltotta középfülgyulladásra, vagy csak a pneumococcus otitisekre vizsgálták. Kétségtelen tény az is, hogy az oltás általános bevezetését követően a vakcinában nem reprezentált szerotípusok gyakoribb előfordulását lehetett észlelni mind a nasopharyngeális hordozásban, mind az otitisekben.”
Ha a fenti számokat nézzük, középfülgyulladásra a védőoltás igazán mérsékelten hat... „Bónusz” viszont, hogy gyakrabban jelennek meg az egyéb kórokozók, amelyek ellen nem véd az oltóanyag.
Kártalanítás: az állam ismét nem felelős – de mit tegyen a szülő?
Ami pedig a gyermekorvosokat illeti, álljon itt egy részlet az ÁNTSZ körleveléből.
„A pneumococcus elleni térítésmentes védőoltásokra az 1997.évi CLIV. törvény 58. $ (7) nem vonatkozik, tehát a kártalanítási felelősség nem a magyar államot, hanem az oltóanyag gyártóját és az oltóorvost terheli. Az oltóorvosok kötelező felelősség biztosítása kiterjed a védőoltás beadására.
Az oltóanyag hűtve tárolásáért, illetve a hűtőlánc folyamatosságáért az oltóanyag átvételétől az oltóorvos tartozik felelősséggel.”
Amellett tehát, hogy az orvosok jó részét nem sikerült meggyőzni az oltás hatékonyságáról, sőt arról sem, hogy egy „végleges”, biztonságos formuláról van szó, még a felelősség is az övék. Sovány vigasz, hogy biztosításuk kiterjed az esetleges „károkra” (?), ha a beoltott gyermek netán súlyos károsodást szenved. Tiszta lelkiismerettel vajon melyik orvos olt be úgy gyermeket, ha tudja, hogy az oltás egyrészt nem biztos hatású, másrészt a lelke mélyén pontosan tisztában van azzal, hogy valószínűleg több kárt okoz, mint hasznot?
A körlevél megfogalmazásában még egy rejtett akna van, ez pedig éppen arra vonatkozik, amiért 2005 őszén gyűjtöttük az aláírásokat. Az állam felelősségéről van szó, arról, hogy mivel ez az oltás – még – nem kötelező, ha bajt okozna, nem felelős más, csak az orvos és a szülő.
A szülő, aki nincs a teljes, hiteles információk birtokában, aki biztosan jót akar a gyerekének. Okos emberek hirdetik, mondják, hogy jó, tehát beoltatják a gyereket. De vajon beoltatnák-e akkor is, ha tudnák: az oltóanyag valószínűleg alig használ, de sokat árthat. Óhatatlanul felmerül a gyanú: nem kísérletnek szánják-e most az oltási kampányt? Ennyi ismeretlen faktorral ugyanis érthető, ha nem merik kötelezővé tenni az oltást. Kell egy kifutási idő, ami alatt kiderülnek a hibái? Csakhogy kísérletezni egereken szokás...
Natúrsziget
AJÁNLOM AZ OLDALT
